Thomas Hux

Thomas Hux Mindezek megvalósítására jól képzett oktatókkal, jól felszerelt tanteremmel és számítógépes vizsgaszimulációs programmal állunk az Önök rendelkezésére.

Mindenki tudja, hogy ma már a jogosítvány megléte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy könnyebben boldogulhassunk a „nagybetűs” életben, de azt is jó tudni, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a megszerzett vezetői tudás csak formálisan, vagy ténylegesen is a rendelkezésre áll-e minden esetben. Iskolánkban a következő kategóriákra jelentkezhet :
- „B” - személygépkocsi


Legfőbb célunk, hogy minden tanulónk

olyan elméleti és gyakorlati tudásra tegyen szert a képzés során, melynek birtokában felelősségteljes, felkészült és önálló közlekedésre képes autóvezetővé váljon. Oktatóink lelkiismeretesek, megfelelő végzettséggel és tapasztalattal rendelkeznek annak érdekében, hogy a vezetés valóban élménnyé váljon. Tevékenységüket jól megszervezett iskolai program szerint végzik, mely alapján teljesen és pontosan el lehet sajátítani az autóvezetés tudományát. Elméleti felkészítésben is nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetünk. Az iskolánkat végzett diákok nagy többsége sikeresen vizsgázott. Ennek egyik fő oka, hogy kiscsoportos elméleti foglalkozásokon, multimédiás programok felhasználásával dolgozunk, valamint a diákjaink korlátlanul használhatják a vizsga tesztprogramát a számítógépeken. Tanfolyamaink folyamatosan indulnak egész évben. A 30 órás gyakorlati képzést tartó oktatók fő célja hogy többéves tudásukat és tapasztalatukat minél eredményesebben átadják a jövőbeni vezetőknek. E célból német Volkswagen Golf gépkocsik állnapk rendelkezésükre. Az oktatási időpontokat lehetőség szerint a munkaidejéhez és a tanulmányaihoz igazítjuk. Minden tanuló azzal a gépkocsival vizsgázik, amellyel vezetni tanult. Az iskoláztatás minimális törvény szerinti időtartama 30 munkanap, maximális időtartama pedig 6 hónap. Az iskola 17 év és 9 hónapos korban kezdhető. A iskoláztatás ára 4 részletben is fizethető.

🎉Gratulálunk Angi Botondnak, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában!...
21/07/2026

🎉Gratulálunk Angi Botondnak, amiért sikeresen vizsgázott Siklodi Levente oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Angi Botond pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Siklodi Levente la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

16/07/2026
🎉Gratulálunk Tamás Dóra Annának, amiért sikeresen vizsgázott Jakab Attila oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában...
15/07/2026

🎉Gratulálunk Tamás Dóra Annának, amiért sikeresen vizsgázott Jakab Attila oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Tamás Dóra Anna pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Jakab Attila la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Kocsis Katának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában! Ba...
13/07/2026

🎉Gratulálunk Kocsis Katának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Kocsis Kata pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Kilyén János la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Felicitări lui Socol Denisa-Natalia pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Kilyén János la șco...
09/07/2026

🎉Felicitări lui Socol Denisa-Natalia pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Kilyén János la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗
🎉Gratulálunk Socol Denisa-Natalianak, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗

🎉Gratulálunk Venczel Hannának, amiért sikeresen vizsgázott Péter Lajos oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolában! B...
08/07/2026

🎉Gratulálunk Venczel Hannának, amiért sikeresen vizsgázott Péter Lajos oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Venczel Hanna pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Péter Lajos la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Varga Zoltánnak, amiért sikeresen vizsgázott Jakab Ferenc-Attila oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskol...
08/07/2026

🎉Gratulálunk Varga Zoltánnak, amiért sikeresen vizsgázott Jakab Ferenc-Attila oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Varga Zoltán pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Jakab Ferenc-Attila la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

🎉Gratulálunk Bucșe Julia-Monikának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként  a Thomas Hux Sofőriskolá...
08/07/2026

🎉Gratulálunk Bucșe Julia-Monikának, amiért sikeresen vizsgázott Kilyén János oktató diákjaként a Thomas Hux Sofőriskolában!
Balesetmentes közlekedést kívánunk!🚗
🎉Felicitări lui Bucșe Julia-Monika pentru că a trecut cu succes examenul ca elev al instructorului Kilyén János la școala de șoferi Thomas Hux!
Îți dorim să conduci fără accidente!🚗

Address

Strada Bolyai Nr. 3/8
Targu-Mures
540064

Opening Hours

Monday 09:00 - 17:00
Tuesday 09:00 - 17:00
Wednesday 09:00 - 17:00
Thursday 09:00 - 17:00
Friday 09:00 - 17:00

Telephone

+40772082163

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Thomas Hux posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share