20/02/2026
2️⃣ Idén már második új autóbuszát vette át a már régóta főként és NEOPLAN turistabuszokat üzemeltető Terjékibusz Kft. – többek között az év elején forgalomba állított, új járművel szerzett kedvező tapasztalatai eredményeképpen.
🚌 Terjéki Zsolt, a jelenleg 17 minibusszal és 10 nagyméretű turistabusszal dolgozó tiszakécskei vállalkozás ügyvezetője kifejezetten elégedett a már 75 ezer kilométert futott, kéttengelyes Tourliner üzemanyag-fogyasztásával.
⛰️ A járművezető is könnyen összeszokott új munkaeszközével: különösen kedveli erőteljes hajtásrendszerét, amivel még meredek emelkedőkön sem esik vissza a sebesség.
💺 Az utasok eközben kényelmét, színét és hatékony légkondicionálóját dicsérik.
🚍 „Ezúttal egy háromtengelyes, 57+1+1 fős modellt szereztünk be, hogy a sítúrák során nagy utasszám mellett se legyen túlsúlyos. Továbbá más külső-belső színösszeállítást választottunk, valamint szőnyegezett utasteret és légkürtöt is kértünk. Ezt a buszt is négy év teljes körű garanciával vettük át” – emelte ki Terjéki Zsolt.
🤝 Köszönjük ügyfelünknek, hogy ismét a NEOPLAN márka mellett döntött, még szorosabbra fűzve az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. és a Terjékibusz Kft. régóta tartó partneri kapcsolatát!
A képen: Terjéki Zsolt, a Terjékibusz Kft. ügyvezetője.
https://www.man.eu/hu/hu/rolunk/vallalat/hirek-es-media/news/uj-neoplan-tourliner-buszt-szerzett-be-a-terjekibusz.html