25/12/2025
Minden kedves Ügyfelünknek és Követőnknek szeretnék a csapat nevében nagyon boldog Karácsonyi ünnepeket kívánni!
Néhány sorban szeretném összefoglalni az idén történteket. Ez az év sok új dolgot hozott az életembe, kezdve azzal, hogy februárban megszületett a Kislányom, innentől kezdve úgy rohantak a napok és a hetek, hogy nem győztem kapkodni a fejemet. A videózás és a posztolás háttérbe szorult, a meglévő időt arra próbáltam fordítani, hogy a munkák ugyanúgy a megszokott minőségben készüljenek el. A határidőket nem mindig sikerült hajszál pontosan tartani, emiatt utólag is nagyon hálás vagyok a türelmetekért és a megértésért.
Mikor már minden egyenesbe látszott jönni, akkor jött a motorbalesetem ami újra kicsit összekuszálta a szálakat, de igyekeztem "erőmön felül" mihamarabb meggyógyulni és már a kórház utáni harmadik napon a műhelyben tébláboltam, hogy felügyelni tudjam a folyamatokat.
Ami a jövőre tekintve újdonság és egyben jó hír, két eszközzel is bővítetjük a gépparkunkat, egy Vixen Aquablast nedves szemcseszóróval illetve egy új vonalfurógéppel, ami január első hetében fog megérkezni. Ezekről majd bővebb, külön posztot fogok készíteni.
Idén több lehetőségünk volt arra, hogy nagy mezőgazdasági gépben lévő komplett motorokat is javítsunk, rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk ezekkel kapcsolatban is, így a következőkben is szívesen vállaljuk ezek javítását is a megszokott dolgok mellett.
Fogadjátok szeretettel az alábbi képeket az idei évünk munkáiból.
Üdvözlettel
Bence