22/02/2024
Keresem azt a kamionos fiatalembert, aki ma (2024.02.11.) dél körül megállt mellettünk- M0 Dunaharaszti lehajtó előtt kb 800 m-rel- és rendkívül kedves volt velünk.
Egy nagyon színes kamionnal volt, talán kék alapon rengeteg gyümölccsel díszítve.
Nagyon hálásak vagyunk neki.
A sztori a következő.
Éppen anyukámhoz tartottunk, vasárnapi ebédre.
Hatalmas dugó alakult ki az M0-n egy baleset miatt, aminek következtében már kb 40 percet hol haladtunk, hol nem.
Már látszódott a fény az alagút végén, amikor Pityu (a kocsim) fura hangot hallatott.
Mondom ez mi vagyunk?
Vagy a mellettünk/ mögöttünk/előttünk lévő?
Mentünk még 5 m-t -10-zel, amikor büdös is lett.
A kijelzőn semmi, de mintha füstölt is volna valami.
Mondom férjnek, basszus, ezek mi vaaaaaggggyyyyuuuuunkkk?
Ahogy a másodpercek alatt rájöttünk, hogy Pityu megsértődött, mert lecseréljük (meghallotta szegény, amikor áradoztam az új autónkról egyik barátnőmnek), és ő a büdös bűnös, máris leállt a középső sávban.
Ofkorsz én pánikban, férj kipattan, leállítja az autókat, mint egy FBI ügynök, és laza eleganciával letolja Pityut és benne minket a leállósávba.
Nyilván, senki nem kérdezte meg, hogy segítsen -e, pedig tényleg gyök kettővel haladt mindenki.
Vészvillogó kirak, és amint férj visszaült, hogy akkor hívjuk autómentőt, már el is fog a következő pánik, hogy basszus, a leálló sávon ezerrel jön egy fekete Pick Up, és nem tűnik úgy, hogy lassítana.
Mondom fiúk, szem eltakar, és teljes erőbedobással markolom Pityu kormányát, és várom az ütközést.
Hála a Jó Istennek nem történt meg, utolsó pillanatban egy kamion lefékezett, hogy ez a pickupos törvényszegő majom visszasoroljon, és ne küldjön előrébb minket.
Így telt el laza 40 perc, hiába a háromszög, hiába az araszolás, sokan gondolták úgy, hogy a leálló sávon gyorsítanak.
Nem számoltak velünk.
Megettük anyukámnak szánt cukormentes kekszet, és Bélus banános naflatyait is.
Közben hallom, hogy dudál egy kamion.
Mondom jól van, biztos egy újabb majom próbál okoskodni.
Csak megint jelez.
Majd fütyül.
Kinézek, és mellettünk áll egy színes kamion, és nagyon kedves fiatalember integet, közben a kezében egy nagy üveg ásványvíz, és egy csomag csokis keksz. Az az amerikai féle, tudod. Nagy keksz, csoki darabokkal.
Kiabál valamit, én teljesen lefagytam, mert annyira meglepődtem.
Kiszálltam a kocsiból, szerencsére annyira közel volt hozzánk, hogy ott nem tudott elsurranni senki, és elvettem a muníciót.
Makogtam, hogy nagyon kedves, jesszus, köszönjük szépen.
Annyira meghatódtunk férjjel, hogy komolyan besírtunk.
Komolyan.
Létezik ilyen?????
Létezik!
Kedves kamionos fiatalember!
Mire felfogtam, mi történik, és igazán megköszönhessem, már a Dunaharsztis táblánál araszoltál.
Egyszerűen nem tudom, tudjuk szavakkal kifejezni, mennyire aranyos, kedves, figyelmes, jólelkű vagy!
Borzasztóan hálásak vagyunk, mert számunkra ott akkor, egy kisebb csoda volt.
Teljes szívünkből köszönjük, és ha sikerül ilyen módon megtalálnunk, szívesen látunk egy finom ebédre, amikor éppen már elfáradtál és megpihennél!
Vagy csak úgy, amikor éppen pihenő napod van!
Visszaadtad azt a reményt, amiben én mindig rendületlenül hiszek, hogy vannak jó emberek!
Nagyon nagyon nagyon nagyon köszönjük neked!
Így a gyerekek nem haltak éhen, tök jó kedvük lett nekik is, nekünk is, és így igazából márcsak erre fogunk emlékezni, nem a pánikra.
És persze Ferire, aki 30 perc alatt odaért értünk, miután felhívtuk!
Köszönjük!
Ha megosztod, nagyon hálás vagyok, hátha megtaláljuk a helyes, szemüveges, gyümölcsös kamionos JÓTEVŐNKET!
❤️
