21/03/2025
EDDIE JORDAN 1948-2025
Éppen csak megünnepeltem a 12. születésnapomat, amikor kint álltam apukámmal a 2003-as Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat reggelén a pálya mellett. Szeánsz volt ez akkoriban sokunknak, a dombok egy bizonyos pontjáról ugyanis be lehetett látni a hármas, a négyes és az ötös kanyart is, nem beszélve a hármas-négyes közötti egyenesről. Akkoriban még a V10-es érában éltünk, így egy ilyen látogatás a legdurvább rockkoncertekkel felérő akusztikai élménnyel is járt.
A mai napig előttem van, ahogyan az orrom előtt a sárga versenyautó velem szemben vágtat a szombat reggeli szabadedzésen az egyenesben, de közben azt is látom, hogy valami lerepül róla. Az volt a hátsó szárny.
Te jó Isten, ebből nagy baj lesz!
A tömeg egy emberként felpattan, sokan a kempingszékeikkel majdnem hátraesnek közben, de amit látunk, arról érezzük, ez fájni fog. Az autó ugyanis irányíthatatlanná válik, szárnya nélkül megpördül a féktávnál és repül a gumifal felé, majd telibe is vágja azt.
Ralph Firman és a Jordan-Ford volt az.
Az emberek pedig egymásra nézve csak ennyit mondtak: Baumgartner!
Délután 14 órakor, az időmérő edzésen pedig így is lett, Firman ugyanis a balesetben megsérült. Ezért Baumgartner Zsolt életében először F1-es versenyzőként gurulhatott a pályára az olasz Giancarlo Fisichella csapattársaként, mert Eddie Jordan lehetőséget adott neki. Itthon, Magyarországon, az örömtől könnyező magyarok milliói szeme láttára. Azt az időmérő edzést és másnap a versenyt az is nézte, aki addig sosem és talán azóta sem követte a Forma-1-et.
Még az utána következő Olasz Nagydíjon is Zsolttal álltak rajthoz, amíg aztán Firman vissza nem tért. De ez a két Jordan-futam elég volt Zsoltnak ahhoz, hogy megvesse a lábát annyira, hogy a következő szezontól ugyan egy rivális csapatban, a Minardiban, de egész szezonra szóló F1-szerződést kapjon. Jordan pedig mindig is büszkén vállalta a mai napig is, hogy Zsoltot a fiaként szerette.
Eddie imádta a nőket és a zenét. Abban az időben a legjobb csajok biztosan a Jordan garázsai környékén jártak. Volt egy zenekara is, neve az igen beszédes V10 volt. Egyszer még Budapesten is koncerteztek, talán éppen azon a 2003-as nagydijhétvégén, ő volt a dobos.
Ő volt az a figura, aki a sportágban a privát csapattulajdonosok egyik legemblematikusabb alakja lett. Ő mutatta meg, mi volt nagyjából a maximum, amit el lehetett érni részben saját zsebből, gyári támogatás nélkül ebben az üzletben. Sok csatája volt, kiállt az érdekeiért, az én szememben egy súlycsoportban van a neve Jean Todt, Ron Dennis és Flavio Briatore mellett. Ez volt az a korszak, amikor még nem szabályozták a mondandót a szponzori érdekek, vagy akár maga az FIA. Ezek a fickók meg kimondták a frankót face to face, bele a kamerába, akkor pláne képzeljük el, mi ment a tárgyalószobákban.
Egyébként Eddienek ragyogó szeme volt a tehetségekhez már Baumgartner előtt is. A legnagyobbat 1991-ben fedezte fel, amikor a Belga Nagydíj előtt az egyik versenyzőjét lekapcsolták a rendőrök, így megüresedett az egyik versenyautója. Ekkor beajánlottak neki egy német tehetséget, aki ígéretesnek tűnt, de ugye újonc, zéró F1-es tapasztalattal, ami a legnagyobb kockázat.
Igen ám, de az ifjú német versenyző menedzsere simán bekamuzta Eddienek, hogy más kategóriájú versenyautóval a srác már rengeteg kört megtett a legendás Spa-Francochamps versenypályán, úgyhogy nyugodtan ültesse csak be, mert nem fog zavarba jönni az F1-es autótól sem.
Eddie aztán rábólintott, pedig a sztori a valóságban csak félig stimmelt. Mert az a rengeteg kör csak egy-kettő volt, az az alacsonyabb kategóriás versenyautó pedig valójában egy kerékpár és az is éppen aznap.
Viszont aki a biciklin ült, azt Michael Schumachernek hívták.
A többi már tényleg történelem!
Eddie Jordan 76 éves volt.
Fotó: The Guardian
