15/06/2026
Elhunyt a Malév legendás pilótája, Somogyvári József.
"Soma kapitány" - ahogy mindenki emlegette - a légitársaság egyik legtapasztaltabb és legnépszerűbb kapitánya volt, aki annak idején a Nyíregyházi Főiskola első évfolyamán szerzett repülőgépvezetői képesítést. Repült Il-18-ason, Tu-154-esen, Boeing 737-esen, és Boeing 767-esen. Mind közül a szélestörzsű típushoz kötődött a legjobban, hiszen a 767-esekkel teljesítette a legszebb, és legemlékezetesebb járatokat a világ számos pontjára. Nyugdíjba vonulása után is sokat mesélt erről a típuscsaládról.
Az Indoház Online egyik interjúrészletével emlékezünk Soma kapitányra, aki rendszeres látogató volt az Aeroparkban is.
– Ez a 737-es után valóban komoly változás lehetett.
– Hát igen, repültem IL–18-assal, Tu–154-essel, az is nagyon jó, még igazi repülő volt... Olyan ez, mint amikor az ember egy Trabantból átül egy Volgába, a Volgából pedig egy Rolls-Royce-ba. Nekem a 767-es volt a Rolls-Royce.
– Érdekes: sok pilóta panaszkodik mostanság, hogy túlkomputerizálják a repülőgépeket, te meg azt mondod: ez alapvetően jó dolog.
– Ebben a világban az ember nem sokat ér, ha nem ért a számítógéphez, vagy ha nem használja. El lehet képzelni, hogy ha például New Yorkba megyünk, ahol harminc másodpercenként leszáll egy repülő ugyanarra a pályára, és 15–20 gép lóg a siklópályán egymás mögött, ott nem lehet komputer nélkül dolgozni. A számítógép pontosan kijelzi a sebességet, és be is lehet állítani az éppen szükséges sebességet, szóval ebben a mai világban, amikor ilyen nagy a forgalom, nem lehet másképp repülni.
– De azért nyilván bőven volt alkalmad kézzel is vezetni a gépet...
– Hát persze, akkor vezettük kézzel, amikor csak akartuk, felszálltunk, repültünk egy kicsit, az nem is árt, ha az ember kezébe veszi a kormányt és manuálisan repül – meg hát élvezetes is volt vezetni. A 767-es az ember minden mozdulatára nagyon jól reagál, finoman követi a kormánymozdulatokat.
– Egy ilyen nagy madárral is lehet centis pontossággal repülni?
– Így van. Háromemeletnyi magasságban ülünk, amikor a két főfutó földet ér, és így kell odatenni a gépet, nem három méterről odaejteni… ezt a nagy gépet is szépen ki lehetett lebegtetni. Persze sokan azt mondják, hogy ezt a gépet oda kell tenni a földre, nem gatyázni vele. Világos, hogy egy viszonylag szélcsendes időben jó látási körülmények között oda lehetett nyalni a repülőt úgy, hogy meg sem éreztük szinte... Nyilván erős oldalszélben vagy esőben határozott leszállást kellett végrehajtani úgy, hogy ott maradjon, ne pattanjon el. No, ez a szakma.
– Különleges élmények?
– Amikor nyugatról jöttünk hazafelé, és szemben velünk felkelt a nap, az is különleges élmény volt, hogyan tartsuk magunkat ébren ilyenkor, ittunk egy kávét, hideg vizes törülközővel töröltük az arcunkat, a szemünket... Eljutottunk ezzel a géppel Amerikába, Dél-Afrikába, és Japánba is, ahol nagyon sok városban jártunk – ott egy kisvárosban is volt akkora reptér, mint nálunk Ferihegy. Annyi gyönyörű utam volt, annyi mindent láttam, hogy erre visszatérhetünk egy másik alkalommal. Ez egy külön fejezet. Volt részünk hihetetlen időjárási jelenségekben is, amiket az európai ember el sem tud képzelni – milyen egy tájfun például.
