Zengő Motorsport

Útbaigazítási információk Weboldal

Zengő Motorsport Üdvözlünk a Zengő Motorsport hivatalos Facebook oldalán.

A Zengő Motorsportot az 1990-es évek derekán Zengő Zoltán alapította, majd a csapat a 2000-es évek elejére Magyarország egyik vezető autósporttal foglalkozó vállalkozása lett. Eleinte a Zengő Motorsport Zengő Zoltán versenyzői pályafutását támogatta az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokságban, ennek eredményeként Zengő 1998-ban abszolút bajnoki címet nyert legendás Mercedes DTM Evo-jával. A kezdeti évek után a csapat kiterjeszt***e tevékenységi körét, és a hazai autósport-iparág meghatározó szereplője lett.
2001-ben a Zengő Motorsport átvette az Opel Astra Classic Kupa szervezését. A bajnokság átalakításának köszönhetően az Astra Kupa egészen 2005 végéig a versenynaptárakban maradt, és számos tehetséges autóversenyzőnek jelentett ugródeszkát pályafutásuk korai szakaszában. 2003. egy mérföldkövet hozott, mivel a Zengő Motorsport elindította első önálló márkakupáját, a Renault Clio Kupát, amelyhez házon belül épít***ek összesen 40 versenyautót. A Cliók egészen 2009 végéig az országos bajnokság részesei voltak, 2003-ban és 2004-ben ráadásul a Formula 1 Magyar Nagydíj programjába is bekerültek. Nem a Clio Kupa elindulása volt az egyetlen említésre érdemes esemény 2003-ban, hiszen ekkor kezdődött Zengő Zoltán és a Porsche Hungária együttműködése is, amelynek keretein belül megalakult az adRenaline Racing Team. A csapat Zengő Zoltánt indította az első generációs SEAT Leon Supercopa volánja mögött, mielőtt a versenyző-csapatfőnököt megválasztották az MNASZ Gyorsasági Szakágának vezetőjévé. Megbízatása okán Zengő 2007 végéig tartózkodott a magyarországi versenyzéstől, de a SEAT-tal kiépített együttműködés fennmaradt, így lehetővé vált a SEAT Leon Szuperkupa 2007-es első idényének megszervezése. Magyarország negyedikként csatlakozott a nemzeti SEAT bajnokságok táborához, és a Zengő Motorsport szervezésében két igen sikeres bajnokság zajlott le, mielőtt a gazdasági világválság következményei miatt le nem csökkent a nevezők száma. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a Zengő Motorsport 2008-ban a tapasztalt Wéber Gábor és a feltörekvő Michelisz Norbert részvételével benevezett az először megrendezett SEAT Leon EuroCupra.

2008-ban bebizonyosodott, hogy a Zengő Motorsport képes nemzetközi sikereket elérni, miután mind Wéber, mind pedig Michelisz futamgyőzelmet aratott a SEAT Leon EuroCupban, ráadásul, első magyar résztvevőként Michelisz a FIA Túraautó Világbajnokságon (FIA WTCC) is bemutatkozhatott. A 2009-es szezon folyamán a Zengő Motorsport és a Dension Audio Systems együttműködése lehetővé t***e, hogy a csapat intenzív versenyprogramot bonyolítson le három különböző európai márkakupában. Az idény végén Michelisz Norbert elhódította a SEAT Leon EuroCup bajnoki címét, és vendégszereplést nyert a FIA Európai Túraautó Kupán (FIA ETC Cup), illetve visszatérhetett a FIA Túraautó Világbajnokságba. A 2010-es szezon soha nem látott kihívást hozott a Zengő-Dension Team névre átkeresztelt csapat számára, miután állandó résztvevőként csatlakoztak a FIA Túraautó Világbajnokság mezőnyéhez. A csapat Michelisz Norbertet nevezte, aki elhódította a 2009-es Rookie Challenge trófeát és összetett győzelmet szerzett a makaói második futamon. Michelisz sikerei mellett a csapat Wéber Gábor révén a 2010-es SEAT Leon EuroCup bajnoki címét is megszerezte, valamint futamgyőzelmet ért el a spanyol SEAT Leon Kupában Kiss Norberttel.

Isten éltesse a kedvenc csapatfőnökünket! 💚(Írjatok sokan Zolinak, szereti olvasni! 😉)
25/10/2026

Isten éltesse a kedvenc csapatfőnökünket! 💚
(Írjatok sokan Zolinak, szereti olvasni! 😉)

25/10/2026

A tökös versenyzésnek néha ez az ára: Zoli összegzi a történteket.

Novinox Rozsdamentes és üvegkorlátok

25/10/2026

Hungaroring F4 CEZ rajtrács ÉLŐBEN 🇭🇺🟢⚫️

A Hungaroring feléledt! 💚🇭🇺13:30 - DÖNTŐ FUTAMNovinox Rozsdamentes és üvegkorlátok
25/10/2026

A Hungaroring feléledt! 💚🇭🇺
13:30 - DÖNTŐ FUTAM

Novinox Rozsdamentes és üvegkorlátok

25/10/2026

Bent vagyunk a döntőben! Gyertek délután, szurkoljatok Gáspár Beninek, szurkoljatok a Zengő Motorsportnak, és szurkoljatok a MAGYAROKNAK! 🇭🇺
Novinox Rozsdamentes és üvegkorlátok

25/10/2026

Szombaton is sokan jöttetek, ma pedig még többetekre számítunk itt, a Hungaroringen! 🇭🇺💚

Novinox Rozsdamentes és üvegkorlátok

24/10/2026

Kommentár nélkül.
Holnap 9 órakor újra irány a pálya.
És mi mindent bele fogunk adni!

Gyertek minél többen!

Novinox Rozsdamentes és üvegkorlátok

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zengő Motorsport új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás